Sztrájkra készülnek a BKV-sok is

Néhány napon belül kiderül, megalakul-e a sztrájkbizottság a BKV-nál, s hosszú évek után először megbénul-e, akárcsak részben és néhány órára a főváros. Mivel a cégvezetés hosszas hallgatás után a közelmúltban mindössze 5 százalékos béremelési ajánlatot tett, a dolgozók végtelenül csalódottak, sokan a távozást fontolgatják, míg mások, a többi ágazatban sikeres sztrájkok hírén felbátorodva maguk is tiltakozó leállást sürgetnek.


Mint már ismert, úgynevezett munkaügyi vitát kezdeményezett a napokban több BKV-s szakszervezet, közöttük az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) is, miután hónapokig tartó hallgatás és halogatás után méltatlanul alacsony, mindössze 5 százalékos béremelési javaslatot tett a cégvezetés. Kevésbé ismert viszont, hogy ennek a fázisnak – a munkaügyi vitának – a törvény szerint meg kell előznie a munkabeszüntetést, s a vita kezdeményezése egyben jelzés is a cégvezetésnek, hogy mire készülnek a szakszervezetek. Vagyis, ezt a mostani fázist akár a sztrájk előszobájának is  tekinthetjük – magyarázza Naszályi Gábor.

Az EKSZ elnöke emlékeztet: Bolla Tibor vezérigazgató tavaly ősszel, az EKSZ elsőként jelzett bértárgyalási kezdeményezésére azt mondta, a BKV-nak is érdeke a mielőbbi megállapodás, amit egyébként akkor még legkésőbb január végére tippelt. Ezek után március elején tett először – és mostanáig utoljára – ajánlatot. Igaz, a szakszervezetek közül is egyedül az EKSZ bérkövetelését lehetett tudni már tavaly szeptember óta, ami azóta is változatlanul 15 százalék – emlékeztetett az elnök.  Miután a többi nagy BKV-s szakszervezet is rádöbbent, hogy az 5 százalékos béremelés méltatlanul kevés, nem is eredményez valódi bérnövekedést, összefogva bejelentették a munkaügyi vitát.

Naszályi szerint a BKV-nál dolgozók hangulatát rontja, s az elégedetlenséget még inkább szítja, hogy más önkormányzati tulajdonú közösségi közlekedési cégnél, Szegeden például éppen a napokban egyeztek meg a 10,04 százalékos béremelésben, amelyre az önkormányzat 200 millió forintot biztosít. A fővárosi járművezetők nem értik, hogy Budapest miért nem tud – vagy akar – annyi pénzt fordítani a dolgozói megbecsülésére, mint egy vidéki nagyváros.  Egyöntetűen az a vélemény, hogy Tarlós István főpolgármester nem is akar megfelelő béremelést biztosítani a BKV-nak. Az elég sánta magyarázat, hogy a kormány két évvel ezelőtt több állami tulajdonú céggel is három évre szóló, összesen 30 százalékos béremelés megállapodást kötött, s ebből erre az évre 5 százalék jár. A BKV-val ugyanis nem született ilyen egyezség – érvel az elnök.

Naszályi Gábor úgy véli, amennyiben nem tudnak záros határidőn belül egy magasabb béremelési mértékben megállapodni, maguk a dolgozók fogják kikövetelni a szakszervezetektől a sztrájk megszervezését. A fővárosi járművezetőknek nincs mit veszíteniük, hiszen, ha összefognak, akkor még csak a tömeges kirúgás sem fenyegetheti őket, hiszen akkor működésképtelenné válik a cég. Az elnök úgy látja, az országban zajló eredményes sztrájksorozatok egyre több munkavállalót bátorítanak fel – jogosan.
Naszályi leszögezi: az EKSZ továbbra is kitart a 15 százalékos béremelési követelés mellett, mert ez a mérték eredményezhet érezhető növekedést a fizetésekben.

RelatedPost

Mondja el véleményét!