Évértékelő küldöttgyűlést tartott a Baranya Megyei Liga Szakszervezet

Május 20-án tartott küldöttgyűlésen az ügyvivők többsége jelen tudott lenni. A küldöttgyűlésen többek között elfogadták BMLSZ 2018. évi érdekvédelmi beszámolóját, döntöttek az alapszabály módosításáról, valamint munkájuk elismeréseként jutalom is átadásra sor került. 


– Nagy öröm számunkra, hogy egyre több küldött vesz részt a küldöttgyűléseken, hiszen az utóbbi években több tagcsoporttal, folyamatosan bővült szervezetünk – mondta az eseményen Keszthelyi Gábor.
– Tekintve, hogy valamennyi ügyvivő társadalmi munkában látja el feladatát,  fontosnak tartjuk, hogy munkájuk bizonyos elismerésben részesüljön, hiszen napi szinten foglalkoznak a szakszervezeti feladatokkal – ezt már Vámosi György, érdekvédelmi alelnök tette hozzá.
Az évértékelő küldöttgyűlés alkalmával a csoportügyvivők számos szakmai kérdésben tapasztalatot cseréltek egymással. – A földrajzi távolságok miatt ez nem mindig egyszerű, hiszen tizenegy különböző településről  érkeznek a tisztségviselők – magyarázta Keszthelyi Gábor.

A Baranya Megyei Liga Szakszervezet elnöke érdekvédelmi beszámolójában kiemelte a 2018-ban megvalósult tagszervezés eredményét, melynek keretében két újabb csoporttal bővült a szervezet. Ismertette továbbá, hogy 2018-ban a BMLSZ új kollektív szerződést írt alá a Lafarge Cementgyárnál, továbbá kitért a 2018. évi eredményes bérmegállapodásokra is. A beszámolóban megemlítették a tavaly tartott demonstrációkon részvételt is, melyek során a Pannon Biomassza szakszervezeti csoport kifejezett aktivitást mutatott.
– PB Csoport tagsága három budapesti demonstráción képviselte szervezetünket, továbbá a BMLSZ a 2018. december 10-én tartott  félpályás útlezáráson nyolc gépjárművel vett részt Pécsett, a munka törvénykönyvének módosítása, valamint a béren kívüli juttatások adózási szabályainak változása miatt – mondta Vámosi György.
Az általános alelnök tájékoztatta a küldötteket BMLSZ szolgáltatási csomagjának bővüléséről is, azaz az Union csoportos baleset és egészségbiztosításáról, a Generáli által nyújtott egyéni kedvezmények lehetőségeiről és felelősség biztosításról, valamint a helyi – elsősorban Pécsre fókuszáló – szolgáltatókkal megkötött megállapodásokról.

Mint elhangzott, a BMLSZ  továbbra is a kollektív és egyéni érdekvédelmi tevékenységére helyezi a hangsúlyt: – Kiemelten fontosnak tartjuk a naprakész munkajogi és érdekvédelmi szolgáltatás biztosítását, amely által a szakszervezeti tagok biztonságban érezhetik  magukat. Nyilván fontosak az egyéb szolgáltatások is, ahogyan az egyéni munkajogi tanácsadás is, mégis a munkáltatóktól mind szakmailag, mind munkajogi értelemben teljesen független és szakmailag képzett munkavállalói képviselet előnyeit a továbbiakban is szeretnénk kamatoztatni az érdekvédelmi munkánk során. Úgy látjuk ugyanis, hogy az igazán hatékony munkavállalói érdekképviselet ezáltal tud megvalósulni – jelentette be dr. Kerekes Edit szakszervezeti elnök.

RelatedPost

Mondja el véleményét!